Egyre többen vásárolnak az internetről, hiszen így időt és pénzt is megtakaríthatnak. Éppen ezért, egyre többen gondolják úgy, hogy az internetes kereskedelem könnyű megélhetést jelent, így webáruház indításába kezdenek. Csak ekkor döbbennek rá, hogy a háttérben nagyon komoly munka zajlik azért, hogy egy internetes áruház pénzt termeljen. A honlap keresőoptimalizálás igen összetett és hosszú munkafolyamat, de szükséges elvégezni, különben nem sok látogatóra, illetve vásárlóra számíthatunk.
Mielőtt ennek nekikezdünk, még egyéb feladatok is lesznek. Mint a hagyományos kereskedelemben, úgy itt is piackutatással kell kezdeni a munkát. Az online piackutatás rávilágít arra, hogy melyek azok a termékek, egy nagyobb termékcsoporton belül, amelyekre van kereslet. Azokkal érdemes foglalkozni, amit a vásárlók keresnek. Ugyanakkor azt is megtudhatjuk, hogy milyen erősek a versenytársak, ugyanis a honlap keresőoptimalizálás során ezt is figyelembe kell venni.
Minél több, és minél erősebb a konkurencia, annál többet kell áldozni a honlap keresőoptimalizálás sikerére. Ugyanis csak így juthatunk előre a találati listákon és csak így tehetünk szert új vásárlókra. De ne rohanjunk ennyire előre. Az online piackutatás során megismerhetjük a webáruházunk gyengepontjait is. Ezeket mindenképpen ki kell javítani még a honlap keresőoptimalizálás előtt. Fontos, hogy a weboldal elegáns és látványos legyen, de nem szabad túlbonyolítani, mert az elriaszthatja a vásárlókat. Ha nem találják meg könnyen, amit keresnek, akkor gyorsan továbbállnak és valamelyik versenytársunk áruházából vásárolnak.
Ezért fontos átláthatóvá tenni az áruházat és nem árt kiemelni a csábító ajánlatokat. Ezek után jöhet a webáruház népszerűsítése. A honlap keresőoptimalizálás arra szolgál, hogy az internetes keresők által összeállított listák élére kerüljön a webshop. Így a vásárlók azt fogják választani és ha megtalálják amit keresnek, akkor meg is veszik azt. Ez egy több hónapos folyamat, mire látványos eredményeket érhetünk el.